2018. október 24. 14:16 - Mr.Csopi

Horváth Feri megoldja?

horvath_feri.jpg

Az immáron a 7. élvonalbeli gárdáját dirigáló edző 2012-ben Kecskeméten a Honvéd (2-1) legyőzésével mutatkozott be az élvonalban. Akkor Török Lászlót váltotta a kispadon. Majd az idény végén 22 mérkőzés és 63,3%-os teljesítmény után Paksra távozott. Az a házasság nem igazán volt szerencsés, mondhatjuk úgy is, hogy nem jött be, a csapat a 13. helyet foglalta el a táblázaton, mégis a tavasz már a győri kispadon találta. Tolnában összességében 17 mérkőzés jutott neki, amely meccseken 38,2%-os teljesítménymutatót produkált.

Győrben viszont kis híján bajnokcsapatot csinált! A gárdát a szövetségi kapitánynak kinevezett Pintér Attilától a dobogó harmadik fokán vette át, és az év végére a pontvadászatot végül megnyerő Debrecennel azonos pontszámmal és mutatókkal zárta, a szerzett és a bekapott gólok száma viszont nem a kisalföldieknek kedvezett… Így nem okozott meglepetést, hogy a következő szezont is itt kezdte el. Azonban 2014. október végén (10 hónap után) már nem ő ült a kispadon. A társulat ekkor a 8. helyet foglalta el a táblázaton, és a gyenge eredmények miatt menesztették. Akkoriban már kezdett felszínre kerülni a Questor-botrány, ami a klubhoz is begyűrűzött – a tulajdonos személye által -, az akkori, majd idény végi 8. hely akár jó eredménynek is tűnhetett az NBIII-hoz képest. Tulajdonképpen az utódok, Szentes Lázár, Tokody Tibor - ők is ültek a kispadon pár mérkőzés erejéig – és Vasile Miriuta sem tudott helyezésben többet kihozni a gárdából. A gondok miatt nyilván nem véletlenül. A mérlege Győrött: 24 mérkőzés, 61,1%-os teljesítmény.

A következő első osztályú csapat a Videoton volt a sorban, amelynek kispadján 2015. október 17-én ült először. (A visszatérő október, és a debütálásként szintén visszatérő Honvéd…) A Vidinél, Burcsa Győző regnálása alatt megálmodott Bernard Casoni által szinte teljesen leépített, majd a bukásuk után Pető Tamással is hullámzó teljesítmény nyújtó alakulatot vett át. Bár Petőnél azért látszott némi előrelépés. A Honvéd ellen ismét győzelemmel mutatkozott be (3-0). Az idény végén ismét ezüstérmet szerzett aktuális csapatával, viszont már a szezon hajrájában tudni lehetett, hogy Fehérváron – kissé érthetetlen módon - nem vele képzelik el a jövőt! A koronázóvárosban neki jutott 22 mérkőzésen hozta eddigi legjobb teljesítményét 68,2%-kal.

Ezután következett a Diósgyőr. Nem indult rosszul a dolog, az első két mérkőzést megnyerték, rögtön kezdésként egykori csapatát, a Videotont is. A harmadik fordulóban viszont már nagy pofonba szaladtak bele a Fradi ellen, majd a Honvéd is törlesztett valamit vele szemben és a 9 meccses nyeretlenségi széria ellenére, csupán februárban köszöntek el tőle. Utódja a 10. helyen vette át tőle a csapatot. Miskolcon 21 mérkőzés jutott neki, 35,7%-os mutatóval.

Ha már keleten járt, maradt is abban a régióban. Az első osztályba újoncként feljutó Balmazújváros benne látta a megfelelő szakembert céljai eléréséhez. A gárda kispadján az élvonalbeli tagságot kiharcoló sikeredzőt, Feczkó Tamást váltotta, aki az első osztály helyett a másodosztályba kieső MTK-hoz távozott. Itt sem indult rosszul a közös projekt, az első négy mérkőzésükön 5 pontot gyűjtöttek (Vidi 1-1; Vasas 0-1; Honvéd 2-2; DVTK 4-0) abszolút újoncként, és valójában az egész szezonban egy nagyon szimpatikus, stílusosan játszó alakulat benyomását keltették. A sors azonban nem volt kegyes hozzájuk, mivel az utolsó fordulóban hiába volt a saját kezükben a sorsuk a Fradi elleni 3-3 a gárda kiesését jelentette. A külső körülmények sem nekik kedveztek, lévén egykori csapata a Videoton az utolsó fordulót már nem vette komolyan, és a Balmazzal élet-halál harcot vívó Diósgyőr otthonában, fiatalokkal felállva 2-1-re kikapott… Ez pedig az álmok végét jelentette. Horváth Ferenctől viszont nem köszöntek el, a másodosztály küzdelmeinek is vele vágtak neki. A légiósok nélküli, meggyengült kerettel hullámzó volt a teljesítmény. A csapatot végül 9 forduló után – ekkor érkezett a Haladás megkeresése - a 10. helyen adta át utódjának, 7 pontra lemaradva az első helyezettől. Balmazújvárosban a 33 első osztályú mérkőzésén 36,4%-os teljesítményre volt képes.

Jelenleg pedig a Haladás ahol bent kellene maradni…

Szombathelyen megtört Horváth Ferenc nagy sorozata, amely minden debütálását figyelembe véve a veretlenséget hordozta magában. Ha az első összecsapást nem is vesszük bele, mert akkor eltiltását töltötte - 2 vereség zsinórban. Ahogy ő fogalmazott a kinevezésekor: „Ez egy ejtőernyős ugrás, ejtőernyő nélkül.”.

Ami az eddigiekből látszik, Kecskeméten, Győrben és a Videotonnál - a két ezüstéremmel - kihozta a maximumot a csapataiból, kis szerencsével a kisalföldön bajnok is lehetett volna. Sosem tudjuk meg mi történik a Vidinél, ha a következő szezonnak is vele vágnak neki. A paksi és a miskolci történet igazából, és összességében sem sikersztori. A balmazújvárosi, a kiesés ellenére pedig nem nevezhető bukásnak. Bár az volt az eddigi egyetlen állomáshelye az élvonalban, ahol egy teljes szezont végigcsinálhatott.
Beugróként, az egyébként erősebb játékoskeretű csapatoknál tudott pluszt hozni, erre a pluszra gondolhattak a Hali vezetői is. Csakhogy árnyalja a képet, hogy a szombathelyi keret nem igazán tartozik a topkategóriába (a kecskeméti sem volt az...). Arra azért nagy esély mutatkozik, hogy a játékban lesz előrelépés, stílusa is lesz a csapatnak és elképzelése is, de, hogy eredménye mikor, az nagy kérdés… Egyelőre sok az egyéni hiba, rutinos sokat megélt játékosoktól is, ezen pedig pontok mennek el. Most viszont következik a Honvéd, amely debütáló ellenfélként ideálisnak bizonyult már párszor. Bár, a kispestiek jelenlegi formáját elnézve a papírforma egészen más irányba mutat...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://telepinezopont.blog.hu/api/trackback/id/tr4814319653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása