A csütörtöki (2018. 10. 18.) Nemzeti Sport Fény és árnyék című cikkében Borbola újságíró felteszi a kérdést - igaz a szurkolók mögé bújva -, hogy a tallini válogatott performansz után, most akkor jó vagy rossz döntés volt kinevezni Marco Rossit?

Borbola újságírónak pontosan tudnia kellene, hogy hol tartunk, mennyit érünk! Egykori futballistaként meg főleg kellene rendelkeznie némi fogalommal arról, hogy milyen az, amikor új edző kerül egy csapat élére. Akkor is, ha az történetesen a nemzeti.

Pedzegeti, hogy "lement négy mérkőzés és nincs meg a középpálya". Borbola újságírónak tudnia kellene, hogy pont azok a meccsek hiányoznak Rossinak, amit az MLSZ szokásos első blikkes kapitányválasztásával elvesztegettünk! Éppen emiatt kissé álságosnak vélem a felvetést, a számonkérést...
Számon kérni persze lehet, csak nem biztos, hogy a tar olasz mestert kell!

Andorra és Luxemburg után sem az újságírók, sem senki más nincsen feljogosítva arra, nincsen rá semmilyen alapja ugyanis, hogy előzetesen(!) a világranglistán 98. helyezett válogatott (Észtország) ellen kidüllesztett mellkassal dörögje bele a világba, hogy mi vagyunk az esélyesek! Az a helyzet, hogy a világ szinte mindegyik kis labdarúgónemzete megtanult már futballozni, legalábbis védekezni, akár a legnagyobbak ellen is. Lásd például Gibraltárt, amely ország a zsákszámra kapott gólok után végre megszerezte első győzelmét. Mi pedig egyáltalán nem tartozunk a nagyok közé!
Szóval, ha már számon kérünk, azon gondolkodjunk el, hogy azok, akik egyetlen meccs után lehozzák a csillagokat, miért hordanak el mindennek mindenkit, ha beköszön a realitás?

Amikor Glázer Róbert egykori szövetségi kapitány (már ez is önmagában vicces) a Sport Plusz hasábjain közli, hogy Willi Orban játéka neki kifejezetten nem tetszett, elgondolkodom... Elgondolkodom azon, hogy ilyen középső védőt, járva a magyar pályákat, miért nem látok itthon? Igen, Athénban hibázott, és? Egy Langhoz, vagy egy Guzmicshoz képest még mindig bőven előrelépés, akiknek meccsenként van 5-6 nagy hibájuk, ami után csak az ellenfélen múlik, hogy betalál-e a kapunkba!

Amikor az észteknek három gólt lövünk idegenben, mégis döntetlennel jövünk le a pályáról az egyéni hibák miatt, akkor szedjük le a kapitány fejét? Annak a kapitánynak a fejét, aki abból tud főzni amink van? Aki ezekre a játékosokra igyekszik rendszert szabni, mert hosszú évek alatt őket neveltük ki? Lássuk be, kevés nemzetközi szintű labdarúgónk van, így pedig az marad, hogy csapatszinten próbálunk valamit kezdeni. Ez pedig nem megy egyik pillanatról a másikra!

Akik most mindent temetnek (megint), ők miben látják a csodát? Az U21-es válogatottban, akik egy tét nélküli selejtezőn kikaptak Máltától? Említettem már, hogy megtanultak futballozni szinte mindenhol? Ja, igen. Említettem. Az U19-esektől, akik továbbmentek az elitkörbe? Majd a Szoboszlai megváltja az egész magyar labdarúgást? 
Jöjjenek a fiatalok! Ezt hallgatom évek óta. Az U21-ből most nem jönnek úgy néz ki, majd talán az utánuk jövők...

Így viszont nem kell csodálkozni, ha megsimogatja a homlokunkat a valóság. Az a valóság ami azt mutatja, hogy a Nemzetek Ligájából nem kvalifikálunk az EB-re. Emiatt pedig kár lenne Marco Rossi fejét venni!