2018. október 25. 15:26 - Mr.Csopi

Nagy baj van Miskolcon - igaz, csak a szokásos

dvtk_fernando_2.jpg

Valami nagyon nincs rendben Miskolcon! A probléma azonban nem hat az újdonság erejével. Már egy korábbi, a tulajdonossal - Leisztinger Tamással - készült interjúból kiderült, hogy az általa kifizetett pénzek bizony érdekes utat járnak be. Az egyszerű ember ilyenkor felteszi magának a kérdést, hogy egy ilyen közegben vajon érdemes-e egyáltalán működni, vagy uram bocsá' bármilyen célt kitűzni? Érdemes-e egyáltalán szakmai munkáról beszélni?

Diósgyőrben évek óta visszatérő történet, hogy csupán a kiesés elkerüléséről lehet szó. Amióta ugyanis bevezetésre került a 12 csapatos bajnokság (2015/16-os idény), a borsodiak sorrendben a 9., kétszer pedig a 10. helyen végeztek. Ebben az időszakban ült a kispadon Bekő Balázs, akit Egervári Sándor váltott, majd miután ő furcsa körülmények között hirtelen távozott, érkezett Horváth Ferenc. A Haladás jelenlegi mesterét az átmeneti időszak után Bódog Tamás követte, akivel úgy nézett ki megindult valami. A cél a bennmaradás volt, amit az új edző a hátralévő 10 mérkőzésen szerzett 16 pontjával sikeresen teljesített (23 forduló alatt mindössze 21 egység jött össze az elődökkel). Bódog egy sokat futó rakkolós csapatot képzelt el, ami meglehetősen magasan védekezik és erőlteti, illetve keresi is a párharcokat. A következő idénynek is a Németországban és Dániában pallérozódó mesterrel vágtak neki. A nyári átigazolásokat tekintve egy  - igazából - nagy sztárok nélküli, iparosokból álló tudatos csapatjáték felépítése rajzolódott ki. A szezonban végül mégis kiemelkedett valaki, Ugrai Roland 10 góllal zárt az idény végén és a válogatottba is bekerült. 

image.jpg

A szezont mindezek ellenére nem Bódoggal fejezték be! Hat fordulóval a bajnokság vége előtt ugyanis érkezett a klub egykori  játékosa, Fernando. Ekkor a gárda a 9. helyen állt 2 pontra a kiesést jelentő 11. helytől és egy 6 meccses nyeretlenségi sorozatot produkálva. Hallani lehetett olyan hangokat, hogy a játékosok fúrták meg, amit az érintettek nyilván hevesen tagadtak. Az eleganciára a tulajdonos, és az ügyvezető sem ügyelt túlságosan, amikor a távozó mester került szóba. A rovására írt dolgokra még májusban egy interjú keretében reflektált is Bódog.

Térjünk vissza Fernandóhoz. A játékosként a klubnál 26 mérkőzésen pályára lépő, és azokon 5 gólt szerző spanyol - kezdő edzőként -, mindjárt 3 vereséggel debütált. Az általa irányított alakulatról számomra egyáltalán nem derült ki, hogy mit is akar játszani! A bennmaradás végül az utolsó fordulóban jött össze a Videoton hathatós közreműködésével. A spanyol mester pedig maradt a kispadon. Viszont a keret nyáron ránézésre meggyengült. Furcsa körülmények között távozott a Busai - Ugrai kettős, Diego Vela sem hosszabbított szerződést. Ugrai góljai és Vela technikás játéka kétségkívül hiányzik!

A játékot tekintve Fernando három belső védős rendszerben gondolkodik. Ez a szisztéma védekezésben 5 védőssé válik 3 középpályással és 2 ékkel (az elődje egy ékkel\centerrel játszott). Támadásban pedig a két szélső hátvéd feltoltan helyezkedik, a labdákat Márkvárt szedi össze, a támadók pedig rendszeresen kimozognak a vonalak mellé. A rendszer sebezhetősége az átmeneteknél rajzolódik ki igazán. Amikor a játékosok megtöltik tartalommal, nagy területek maradnak a szélén, amelyet az ellenfelek kihasználnak. A visszarendeződések sem működnek. Legalábbis a fentiek az ESMTK elleni végül továbbjutással záruló kupameccsen eléggé szembetűnőek voltak. Ezen felül a három belső védő - igaz, nem csak ők - rengeteget hibáznak egyénileg, amit egyetlen csapat sem bírna el. Emellett pedig Diósgyőrben gyakorlatilag évek óta nincsen kapus! Antal Botond és Ivan Rados is képes ugyan bravúrokra, de jó néhány hajmeresztő megoldásukon pontok mentek már el. 

Nos, Miskolcon ismét egy 6 meccses nyeretlenségi szériában van a gárda, ami Bódog Tamás menesztéséhez elég volt! A tavalyi pontvadászat ezen időszakában a borsodiak kétszer ennyi pontot gyűjtöttek (12), mint idén! Akkor a 9. helyen álltak és szereztek 17 gólt, igaz kaptak mellé 22-őt. Jelenleg lőttek 8-at és kaptak 18-at... Támadásban tehát igen látványos a visszaesés. Ráadásul az előző idényhez képest már a hazai pálya előnye is meglenne, mivel elkészült a stadion, albérletbe sem kell utazni. Valami mégsem működik. 

Meddig tart a türelem?

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://telepinezopont.blog.hu/api/trackback/id/tr9214321605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.