2018. november 05. 17:04 - Mr.Csopi

Döntetlennel tért haza a Vác

vac-bcsaba_blog.jpg

Az MLSZ határozata értelmében ismét másodosztályú mérkőzést lehet rendezni a Ligeti Stadionban! A miérteket nem szeretném minősíteni, legyen elég annyi, hogy mivel a váci klub a nyár végén megkapta az építési engedélyt az új arénára, így kérvényezhette, hogy a csapat hazaköltözhessen. Az más lapra tartozik, hogy az eredményjelzőn, a gaz levágásán, és a lépcsők széleinek narancssárgára festésén kívül nagyobb átalakulást nem fedeztem fel az eddigiekhez képest... Ennyit a körülményekről.

vac_stadion.jpg

A mérkőzés maga is tartogatott érdekességeket. Páldául, hogy alaphelyzetben mindkét gárda ugyanazt az alakzatot rakta fel - 4 védő, 1 védekező középpályás, 4 középpályás, egy csatár. Vagyis a felállásokat tekintve, ránézésre a stabilitásra helyezték a hangsúlyt a felek (a váciak a Vidi elleni alap 4-4-2-vel szemben álltak most fel így, mélységi irányító nélkül, egy plusz szűrővel - igaz a szezonban már nem először láthattuk ezt tőlük).

Viszont ebből a kiinduló alakzatból egészen másképp gondolták az edzők megoldani a támadásokat. A vendég békéscsabaiak ugyanis az alaphelyzetből több variációval is próbálkoztak. Gyakran 4-3-3-mal úgy, hogy a két szélső középpályás fellépett Urbin mellé, a két szélsőhátvéd pedig magasan feltolva a vonalak mellett helyezkedett. Ha a játékhelyzet úgy kívánta nem mindkét, hanem csak az egyik, a baloldali szélső játékos, Szatmári lépett fel a center mellé. Klasszikus 4-4-2-ről viszont egyáltalán nem beszélhetünk, mivel a védekező középpályás Lustyik maradt mélyen hátul, illetve a fellépő csabai 9-es helyére nem tolódott ki senki, hanem belülről  a mögötte játszó Zahorán feladata volt felügyelni a vonal melletti területet. Ebből adódóan ez inkább egy aszimmetrikus, a pálya jobb oldala felé eltolt 4-1-3-2-nek nézett ki. 

Váci oldalon nem gondolkodtak 3 támadóban. Az előretolt Murai mellé a többnyire kötetlenül mozgó Zsolnai lépett fel a középpálya közepéről. Görgényi feladata volt az ellenfél támadásainak megszűrése, előtte a már említett Zsolnain kívül, Csillag, Tóth és Varga Szabolcs helyezkedett. A jobb oldalon tehát az eltiltott Kákonyi helyén nem egy klasszikus szélsőjátékos kapott szerepet. Emiatt is működhetett a feljebb vázolt csabai szisztéma, mivel Csillag is inkább befelé játszott.

Az első játékrészben akadt ugyan helyzet mindkét oldalon (nem sok), de a hazaiak közelebb álltak a vezetés megszerzéséhez, Ribánszki kapusnak résen kellett lennie. A második félidő elején létszámhátrányba kerültek a vendégek. Szalai műesésért megkapta a második sárga lapját és mehetett is zuhanyozni. Ezért mondjuk felesleges volt kijönnie a pályára, mivel ennyi időre az öltözőt is kár bezárni... A kiállítás után mindkét mester lépett! Az 54. percben Boér Gábor a középpályán egyébként kifejezetten jól mozgó Hursánt küldte egyszem támadóként előre, miután Urbin Pétert lehívta a pályáról. Hazai oldalon a védekező középpályás Görgényit a szélső Mátyás Zsolt váltotta. A csere következtében Zsolnai fellépett Murai mellé, Csillag pedig behúzódott középre.

Zoran Spisljak nagyon meg akarta nyerni ezt a meccset - nem véletlenül, ugyebár van múltja a Viharsarokban -, mert a következő változtatás is a támadójáték átvariálását szolgálta. Csillagot Borvető váltotta. Ezzel a cserével viszont tulajdonképpen kiegyenlítette a létszámfölényt... A beálló fiatal támadó ugyanis nem jól szállt be a mérkőzésbe, gyakorlatilag minden párharcát elvesztette. Illetve egy létszámfölényes (3 az 1 elleni) kontrát is sikerült megakadályoznia, egy felesleges keresztmozgással, ami miatt edzője jogosan szedte le a fejét. A történeti hűséghez hozzátartozik, hogy az szóban forgó változtatásnak köszönhetően Zsolnai ismét a középpályán találta magát. 

A továbbiakban kimaradt pár lehetőség mindkét oldalon, mígnem a 86. percben aztán Mátyás addig forgolódott a csabai tizenhatoson belül, amíg fel nem rúgták. A tizenegyest Zsolnai váltotta gólra. Úgy tűnt a Vác meg is nyeri ezzel a mérkőzést, csakhogy a 90. percben a Békéscsaba kiegyenlített. Borvető egy sima fault helyett csak kísérgette az emberét a felezővonalnál, mígnem a felívelés megtalálta az előrehúzódó Szélpált, aki a jobb oldalról egy szép lövéssel kilőtte a hosszú sarkot. 

Az utóbbi két piros-kék pályaválasztás mellett megvívott mérkőzéssel szemben tehát, ezúttal nem sikerült a hazaiaknak begyűjteniük a 3 pontot. Ráadásul a váciaknak van okuk a bosszankodásra, mivel egy már megnyert mérkőzést adtak végül döntetlenre. Ez pedig már a 8. volt ebben a szezonban... A Békéscsaba viszont örülhet, mert majdnem egy teljes félidőt emberhátrányban futballozva ponttal távozott Pest megyéből.

Összefoglaló itt: https://www.facebook.com/VacFC/videos/280345372594779/ 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://telepinezopont.blog.hu/api/trackback/id/tr6514354547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása