2018. december 19. 12:42 - Mr.Csopi

Piacképes szakmai tudás

spisljak_1.jpg

Ebben a manapság oly gyorsan rohanó világban a jó szakembereket illik megbecsülni! Vácon is így lehetnek ezzel, vagy, ha nem, akkor a jónál is jobb szakembereket keresnek. Például vezetőedzőnek. Másképp mi értelme lenne? :)

Így történhetett meg, hogy a szezon előtt a csapatot két és fél éven át irányító helyi legendával, Nagy Tiborral nem hosszabbítottak szerződést. A tulajdonos John P. Marshall akkoriban ezekkel a szavakkal méltatta a távozó edzőt:

"Tisztelettel szeretném kifejezni hálámat, hogy Tibi 2015 novemberében átvette a csapatot és irányítása alatt nemcsak bentmaradtunk az NBII-ben, de tavaly hatodik, idén tizedik helyet tudtunk elérni. Hatalmas erőről, bátorságról és munkáról tett tanúbizonyságot mindvégig. Most viszont úgy érzem, üzleti szempontból más irányba kell elindulnunk. Ettől eltérően azon vagyok, hogy Tibi továbbra is a váci labdarúgásban maradjon [azóta már a Cegléd szakmai munkájáért felel, a szerk], és velünk együtt dolgozzon, hisz tapasztalata, tudása és akarata révén még több dolgot el tudunk érni közösen. Köszönöm a munkáját és kitartását!"

(Forrás: vacfc.com)

A Dunakanyarban nyáron arról szólt a fáma, hogy ki van találva egy bizonyos koncepció és ahhoz más típusú edzőt képzeltek el. Az angol tulajdonos, aki 2012-ben érkezett a klubhoz, és 2017-ben még mindig hosszútávra tervezett vele -  2020-ra már egy NBI-es csapatot vizionált. A realitásokat azért akkoriban némiképp belátva arra jutott, hogy egyelőre "öngyilkosság lenne az NBI". Annál is inkább, mivel sem az anyagi, sem az infrastrukturális feltételek nem voltak adottak (továbbra sem azok, bár stadionépítés azért lesz) és a játékoskeret minősége és mélysége sem predesztinálta arra a gárdát, hogy magasabb osztályban folytassa a küzdelmeket. A polémia az első osztályról azért merülhet fel egyáltalán, mert a korábbi 6. helyezést követően, a csapat a következő idényben - erőn felül teljesítve - az 5. pozícióból várhatta a tavaszi folytatást. A bajnokság végére aztán természetesen nem tudott beleszólni az MTK és a Kisvárda kétcsapatos versenyfutásába. Sőt, a tavasz már nem is sikerült túl jól, az utolsó forduló után a piros-kékek a táblázat 10. helyén zártak. Ebben közrejátszott az is, hogy az edző fiával, a menetelésben meghatározó játékosnak számító Nagy Richárddal, hosszasan alkudoztak a szerződése meghosszabbításáról, amely időszak alatt a játékost nem engedték pályára lépni. Nem meglepő módon a sztori végkifejlete az lett, hogy akárcsak az édesapja, ő sem maradt Vácon, Mezőkövesdre igazolt. Jelenleg a másodosztályú pontvadászat 3. helyén található újonc Kaposvárban szerepel kölcsönben. 

Erősödő szigetországi vonal

Visszatérve az edzőváltáshoz, a holtidényben már nem csupán az íróasztal mögött pislogtak brit szempárok, hanem a pálya mellett is felsejlett valami a Ködös Albionból. Zoran Spisljak lett ugyanis a vezetőedző, aki a karrierjét a Cardiff City ifjúsági csapatánál kezdte. Magyarországra 2007-ben került, a Debrecen szakmai stábjában kapott szerepet. Ebben az időszakban szerepelt a Lokival a Bajnokok Ligája és az Európa Liga csoportkörében is. A cívis város után, mintegy 8 hónapra visszatért a jobbkormányos autók hazájába. Ezt követően újra hazai labdarúgásban vállalt szerepet. A 2011-2012-es szezonban Mészöly Gézát a 6. fordulóban váltva az Újpest edzője lett. Nem húzta ki azonban a szezon végéig, a 23. játéknap után felállították a kispadról. Ezután ismét tanulmányút következett, ezúttal Spanyolország felé vette az irányt. A hajdúságban viszont nem felejtették el! 2013-ban visszahívták a klub kötelékébe és a fiókcsapat (Létavértes) irányítását bízták rá. Ő pedig saját nevelésű játékosokból álló csapatával megnyerte az NBIII Keleti csoportját! A másodosztályban viszont nem mutatkozhatott be a gárdával, mivel a klub nem adta be határidőre a licenckérelmét, így maradt a harmadosztályban (igaz, nem sokáig, 3 forduló után kizárták). Ha a Létavértessel nem is sikerült, egy másik alakulat kispadján mégis NBII-es edző lett. A keleti régiót sem kellett elhagynia, Békéscsabán tárt karokkal várták és 3 éves szerződést kötöttek vele. A debütáló idénye a viharsarki klubnál kimondottan jól sikerült, mivel a 2014-2015-ös szezon végén a Vasas mögött másodikként zárva csapatával feljutott az első osztályba!

Az NBI meglehetősen döcögősen indult és később sem javult sokat a helyzet. A csapat sereghajtóként vonult téliszünetre, ennek ellenére Zoran Spisljak maradhatott a kispadon. A tavasz az erősítéseknek köszönhetően játékban már jobban nézett ki, ám a kiesést így sem tudták elkerülni a lila-fehérek, Spisljak pedig az idény végén távozott. Az 53 éves edző nevével legközelebb Zalaegerszegen találkozhattunk. Zalában nagy terveket szövögettek és a békéscsabai ajánlólevél a feljutással elégnek bizonyult, hogy rábízzák a csapatot. Csakhogy ez a házasság hamar elfáradt. A nyáron kinevezett tréner november végéig maradhatott, és egy Mosonmagyaróvár elleni vereség után a 19. fordulóban megköszönték a munkáját.

spisljak_2.jpg

(Forrás: vacfc.com)

A tavaszi szünet után pedig 2018 nyarán a Marshall-terv 2020 részeként az angol tulajdonos rábízta a Vácot. A fenti életút, illetve a szigetországi és a magyar bajnokságbeli tapasztalatok meggyőzőnek tűnhettek az életrajzában. Azóta viszont a terv életképessége több helyen gellert kapott! Októberben a tulajdonos is tisztában volt már vele, hogy ebből 2020-ra nem lesz élvonalbeli szereplés, de ő még csupán az infrastruktúra hiányára hivatkozott. Látni kell viszont (kicsit ismételve magunkat), hogy ez a váci játékoskeret szakmailag sem alkalmas a feljutás kivívására, mint ahogyan a tavalyi szezonban sem volt az! Ráadásul az akkori csapathoz képest az állomány gyengült, távozott a már említett Nagy Richárd mellett - a második forduló után -, a gárda gólfelelőse Balajti Ádám is. Érkeztek ugyan játékosok, de ők nem tudják pótolni a távozókat. És a többiek sem... Egy ilyen helyzetben Spisljaknak nem maradt más választása, mint megszervezni egy masszív csapatjátékot, zárt védekezéssel. Az ősz folyamán láthattuk a csapatot 4-4-2-ben és 4-1-4-1-es alakzatban is pályára lépni. A védekezés része még össze is állt (igaz volt pár kapusbaki), a mérkőzésenkénti egy kapott gól átlagban a legkevesebb a mezőnyben, de a 21 meccsen szerzett 19 találat meglehetősen vékony! Ezekkel a mutatókkal pedig merészebb álmokat szövögetni badarság lenne! Továbbá, az is beszédes, hogy amióta a gárda visszaköltözött a Ligeti Stadionba még nem nyert mérkőzést! Az óbudai albérlet után november óta 4 döntetlenre futotta a csapat erejéből, amelyek közül kettőn gólt sem szereztek Zsolnaiék. Úgyhogy mondhatjuk, hogy számukra a hazai pálya sem előny. Mindezeket tetézve, az utolsó Dorog elleni meccs után jött a hír, hogy a klub

"fél év közös munka után közös megegyezéssel szerződést bontott Zoran Spisljak vezetőedzővel és Purguly Árpád asszisztens edzővel." 

A (szakmai)piac beáraz

Elsőre arra gondolna az ember, hogy a 11 döntetlen miatt egészen nyugodtan Mr. X-nek nevezhető edző körül elfogyott a levegő. Korántsem ez a helyzet! Spisljak ugyanis maga kérte a szerződése felbontását, mégpedig azért, mert befutott hozzá pár ajánlat. Konkrétan a Nyíregyházáé, ahol már a nyáron is szóba került a neve, majd a szintén egyfajta koncepcióban (keretszűkítés és/vagy költségcsökkentés) gondolkodó Győré, illetve az állandóságot az edzőváltások tekintetében mindenképpen előtérbe helyező (értsd. gyakran cserélnek) Budafoké. Az biztos, hogy bármelyik gárda padjára ül is le, pro licenc ide vagy oda, feljutni egyikkel sem fog. Mivel mindegyik gárda a középmezőnyhöz tartozik és várakozáson alul szerepel. Az viszont kétségtelen tény, hogy az anyagiak tekintetében mindhárom gárda a váciak előtt jár. A Győrnél és a Nyíregyházánál lehetne esetleg hosszabb távon és magasabb célokban gondolkodni, a Budafoknál csupán a bennmaradás lehet nagy valószínűség szerint opció, mint ahogy ezzel a játékoskerettel a jelenlegi keretek között a váciakkal is a kiesés elkerüléséről szólna a tavasz! Ami nem rossz kihívás szakmailag...

Összegezve: a fentiek tükrében nagyon úgy néz ki, hogy a dunakanyarbeli szerepvállalás nem rontott a szerb edző renoméján! Sőt, piacképes a szakmai tudása. Gyakorlatilag egy ilyen ősz és a korábbi zalaegerszegi fiaskó után válogathat az ajánlatok között, ami azt jelenti, hogy a klubvezetők látnak még benne potenciált és nem elsősorban az ő hibájának tulajdonítják a mostani szereplést. Mi is azt gondoljuk, hogy ebben a váci csapatban góllövő csatárok hiányában nem nagyon van több, ahogy erre már utaltunk is párszor.

Zárásként visszakanyarodva a szerződésbontáshoz. Ha pikírtek akarunk lenni ezzel kapcsolatban, úgyis fogalmazhatunk - ismerve a hazai viszonyokat -, hogy Zoran Spisljakot ezen a télen felkérték (edző)keringőre! Táncba vinni meg ugye csak azt lehet, aki...

Bocsánat, ezt nem tudtam kihagyni :)

 

Update: A befutó végül a Nyíregyháza lett, ahol a szerb trénerre nemcsak vezetőedzőként, hanem sportigazgatóként is számítanak.

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://telepinezopont.blog.hu/api/trackback/id/tr1414444518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása