Megdöbbennünk nem kell, de egy szolid félmosolyt azért megér a dolog. Történt ugyanis, hogy a labdarúgó NB2-ben a mezőny végén szerénykedő, egykoron szebb napokat látott Szolnok rutinos játékosának Zováth Jánosnak mennie kell. Ettől még nem dől össze a világ, fel sem kapnánk rá a fejünket, nem akkora bomba, mint az, hogy Mourinho például kihagyta Casillast a madridi kezdőből. Hogy miért említem meg mégis? Nos, az a távozás oka.

Immáron másodszor fordul elő. A szereplők ugyanazok, csupán a helyszín változott. A főszerepben Kis Károly vezetőedző. A derék mágusnak ugyanis szent meggyőződése, hogy a játékosoknak abban a helyrajzi egységben kell életvitelszerűen létezniük, ahol futballoznak. Nos, Zováth esetében a Kistarcsa-Szolnok távolság leküzdhetetlen akadálynak bizonyult az edző szemében. Ahogy korábban a Tolna és Pest megye közötti is. 

Az azért elgondolkodtató, hogy ebben a gyenge másodosztályban egy olyan játékos, aki 333-szor lépett pályára az amúgy szintén nem túl acélos NB1-ben, ilyen indokkal kénytelen távozni. Azt ugye nem gondoljuk komolyan, hogy a körülbelül 1 óra alatt megtehető, mintegy 100 km-es távolság akkora problémát jelenthet. Paks esetében a 150 km-ert még úgy ahogy elfogadnám, bár az szinte végig autópálya és nem sokkal több időben, mint a másik.

A lényeg az, hogy a hadvezér úgy gondolja, a bentmaradás kiharcolásában fontos, hogy miként készülnek a játékosai. És az ingázás nem segíti a készülést. Mi van? Ez a Szolnok utolsó a táblázaton. Zováth János mindössze 5 meccsen lépett pályára az ősszel, egy súlyos sérülés miatt. Vagyis aligha az ő ingázásán múlott a dolog. Meggyőződéssel állítom, hogy az autókázás nem vetné vissza a készülésben. Ezt a színvonalat, lehozza ingázással együtt is rutinból. Kicsit túl van ez gondolva, hogy ezen múlik.

Azért azt is érdemes átgondolni, hogy manapság az élvonal előszobájában kereshet-e annyit egy futballista, hogy leköltözik mondjuk Szolnokra, a család marad az eredeti lakóhelyén és mindenki vígan él, mert fent tudja magát tartani. Ha ez így van, akkor megérkezett hozzánk a kánaán. Sőt. Akkor viszont tessék költözni, ne ám a családra hivatkozva inkább távozni. 

Kis Károlynak mániája ez a patriotizmus. Eljátszotta Pakson is 2010 nyarán. Akkor mondjuk bejött a dolog, ezüstérmet nyert a tolna megyei alakulat. Most Szolnokra eddig érkezett két korábbi paksi (Sipeki István, Pokorni Péter) és egy fradista (Grúz Tamás). Vagyis ők vállalták a helyben lakást, ha nem is feltétlen környékbeliek. 

Szerintem ez az ingázós szöveg kamu. Inkább arról van itt szó, hogy a rutinos védekező középpályás nem fért bele az elképzelésbe, ennél az edzőnél immáron nem először. Holott annak nem nagyon volt tevékeny részese, hogy itt tart a brigád. Bűnbaknak tehát nem lehet kinevezni. Az is lehet persze, hogy valami személyes ellentét van a két fél között, amit nem kívánnak ország-világ tudomására hozni. Ettől még nem kevésbé szánalmas az ingázós duma, mint az újpesti pluszmunkás. A mellébeszélés továbbra is nagyon megy nálunk, pedig inkább futballozni kellene. Biztosan a nagy távolság az oka, hogy jó páran a magyar futball legfelső két osztályában kiharapják a szelepet a gömbből. Vagy, ha nagyon cinikus akarok lenni, akkor az utazás közben a légzsákot rágcsálják, ha valami balul sül el.

Hozni kell egy rakás légióst, azokkal nem lesz baj a lakhely szempontjából. Igaz, állítólag ők olcsóbbak, mint a hazánkfiai, pedig nekik lakást is kell bérelni. Persze. Olcsóbbak. Ha a menedzseriroda vagy valaki fizet azért, hogy leigazoljanak hozzánk pár artistát, akkor tényleg pozitívba jöhet ki a mérleg. A színvonal meg tökmindegy, bár állítólag emelkedik...