Nos, tehát a válság sújtotta Spanyolország megnyerte az EB-t. Micsoda meglepetés, dehogy az. Immáron jó pár éve hazánk fiai hiányában nekik szurkolok a különböző világversenyeken. Olvasgattam, meg hallgattam a különféle kritikákat a játékukkal kapcsolatban. Unalmas, meg nincs csatár, stb. Butábbnál butább szófordulatokkal írták le a játékukat.

Jó edző ez a Vicente Del Bosque, na. Írják a szaklapok, hogy a Barca játékát "koppintgatta le" tulajdonképpen. Az a nagy helyzet, hogy jó pár éve még a Real Madrid edzőjeként egészen hasonlót játszatott. Igaz akkor volt klasszikus centere Morientes személyében, de szintén két védekező középpályással állt fel és szintén a sokpasszos játékot erőltették. Napjainkra annyit változott a helyzet, hogy úgynevezett "hamis kilencessel" próbálkoznak, illetve a két szélső ellentétes lábú, vagyis nem az alapvonal felé, hanem befelé cseleznek, illetőleg mozognak, ezzel is területet nyitva a két felfutó szélső hátvédnek.

Nincs tehát klasszikus értelemben vett center. Igaz, ehhez a tegnapi játékhoz nem is feltétlenül kellett, ahogy azt tegnap láthattuk. Nem kellett, mivel a sok passzos játékuk, amellett, hogy alátámasztja a nagy igazságot, miszerint, amíg nálunk van a labda nem kaphatunk gólt, ezen felül el is fárad az ellenfél a labda nyomozásában (főleg, ha megfogyatkozik létszámban). Tegnap jól láthatóan kiderült, hogy az olaszok nem tudtak mit kezdeni a mélységből érkező spanyol játékosokkal, ami mindjárt két gólos hátrányt jelentett az első félidő végére. Különösen Jordi Alba góljánál volt mindez nagyon szembetűnő, pedig az a támadás a Milan bekk, Abate oldalán futott, aki nem a lassúságáról híres. Ráadásul a spanyol balhátvéd kb. a saját 16-osától indult. Idő lett volna találkozni vele. Ha már az egyik spanyol szélső hátvédet megemlítettük, pár szót szólni kell a másikról is. Arbeloa ugyanis szerintem kilóg egy kissé ebből a válogatottból, legalábbis támadásban. Jó példa erre, az a tanácstalanság, ami jellemzi őt amikor a tizenhatos környékére kerül. Ezzel szemben a második félidőben Sergio Ramos is odakeveredett, róla legalább elhittem, hogy van elképzelése arról, hogy mit kezdjen a labdával ilyen helyzetben.

Az is jól látszott, hogy David Silva felpasszai az első félidő második felében javarészt célt tévesztettek, talán ez is közrejátszott abban, hogy a második félidőben levették a pályáról és Pedro érkezett helyette. Bár azt azért hozzá kell tenni, hogy az elrontott felpasszok idején az olaszok elég jól szűrtek középen, úgyhogy néha nem is nagyon volt más választás, mint előre rúgni Fabregas irányába. Itt mondjuk mindegy, hogy van-e center vagy nincs, mert a közelébe nem mentek a lasztik.

Olaszok. Azt leszögezem mindjárt az elején, hogy Balotelli nem tartozik a kedvenc játékosaim közé, sőt. A Cassano - Balotelli kettőst vizsgálva azt gondolom, hogy az előbbinek jóval több ész jutott a futballból, mint az utóbbinak. Sőt, a színes bőrű barátunk inkább kerékkötője volt a csapatának, mintsem hasznára lett volna. Ő ugyanis klasszikus kilences poszton kezdett, csakhogy amikor kilépegetett onnan - mivel nem találkozott a labdával - a spanyolok vezettek 3-4 veszélyes kontrát. Álló helyből cselezgetni próbált, a passzai nem ültek, a labdavesztésből adódóan pedig lendületből vezethették az olasz védelemre a labdát. Cassanot sajnálom. Jó kis futballista, elég nehéz év van mögötte, sajnos nem is bírta végig a meccseket. Talán, ha ő teljesen egészséges, akkor a szünetben a derék Mariot veszi le Prandelli. Di Natale a beállása után mindjárt oda is került, sőt volt még egy nagy ziccere. Marionál egy kötényre emlékszem a 16-os és az oldalvonal között, az is hátrányból, mert kettő az egyben védekeztek vele szemben.

Aztán beütött a krach végleg a taljánoknál. Thiago Motta töltött talán másfél percet a pályán és félsérültből teljes sérültté vált. Ez az edző felelőssége, mert be sem szabadott volna küldeni, persze utólag könnyen okos az ember. A lényeg, hogy ezután unalomba fulladt a meccs, az olaszok lélektelenül statisztáltak, Fernando Torres meg úgy lett aranycipős, hogy epizodista volt tulajdonképpen.

Na, de amin kiakadtam az Csiszár Jenő, hogy ne csak a meccsről beszéljünk. Apukám (vak)világa, a fotel nagy szurkolója mindig a legjobb ütemben magyarázott bele Dárdai Pali mondanivalójába. Totál hülyeségeket, amire aztán irgalmatlan módon nem voltam kíváncsi. De most ő volt a kinevezett olasz drukker. A szakmára lettem volna kíváncsi, nem arra, hogy ő a fotelban mit gondol. Meg úgy alapvetően sem nagyon érdekel, hogy mit gondol futball ügyben. Olyan szinten van nálam, mint a Hegyi Iván. Ő is kifejezetten idegesít a szakértésével, csak ő  egy másik csatornán.

Várom a világbajnokságot, de Csiszár Jenő szakértése nélkül...